„Fehér fény” és messzibe nyúló vágányok

      Csillogó gyermekarcok a pattogó légvárban, labdazsonglőrök az atlétikapályán, kisvasút karonülő gyerekeknek és apukáknak (!), megmászható tűzoltóautó kígyózó víztömlőkkel, tini-koncert és vasutas-zenekar a színpadon, néptáncos legények nagy bajusszal és leányok sokszoknyával, habzó sör és illatozó gulyás az asztalokon... Jókedv és nevetés, boldog, önfeledt emberek mindenfelé.


      2005. július 9-én rendezték meg Pécsett az 55. Vasutasnapot, melynek keretében a pécsi Vasutas Művelődési Ház és a MÁV Rt. Pécsi Területi Igazgatósága által meghirdetett országos novellaíró pályázat győztes novellistái is átvehették díjaikat. Bálint Endre „Fehér fény” című írásával a zsűri különdíját nyerte el, ennek apropóján kérdeztük a szerzőt.


Ambrus Attila J.: Úgy tudom, hogy már a 2004. évi „vasutas” novellapályázaton első díjas lettél, ezenkívül több más, országos irodalmi díjat is elnyertél az utóbbi években. Mit tudhatunk még Bálint Endréről?

Bálint Endre: Dióhéjban: Budapesten élek, mérnöki diplomával informatikusként dolgozom, és van egy ötéves, imádnivaló kislányom.
      Úgy tartom, mindenkinek szüksége lenne valamilyen művészeti ág aktív gyakorlására, én az írásban találtam meg ezt. Külön öröm, mondhatni hab a tortán, hogy ennek színvonalát egymás után igazolják vissza a pályázati eredmények, melyek folytán két novellámat már le is fordították, az egyiket több nyelvre. Erről korábban álmodni se mertem.


Ambrus Attila J.: Nagyon közvetlen, jó humorú embernek ismertelek meg beszélgetésünk pár perce alatt. Olyannak tűnsz, mint bármelyikünk az utcán, pedig te író vagy, ha nem is profi, hiszen sajnos, nem az írásból élsz. A napi munka és más teendőid közepette hogyan jut időd arra, hogy ezt a nagyszerű teljesítményt nyújtsd?

Bálint Endre: Én szerzőként szoktam aposztrofálni magam, ez sokkal objektívebb. Íróvá igazából az olvasók tábora avatja a tollforgatót. Csakhogy a visszajelzések nagyon szórványosak, alig jutnak el hozzám. Az írás nem megasztár-parádé, itt nem lehet végigpacsizni a felsorakozott rajongókat.
      Olyan vagyok, mint bárki más? Szokásom elvegyülni az egyszerű nép között. Félretéve a tréfát, miért különböznék másoktól? Előnyösebb is így, mert egy közismert író jelenlétében az emberek óhatatlanul viselkedni kezdenek, míg előttem természetesek maradnak és őszinték. Szinte láthatatlanul figyelhetem meg őket, ami elengedhetetlen az ábrázolásukhoz.
      A szabadidő csak a kérdés egyik oldala, energiával is bírni kell, hogy ne ragadjon le a fáradtságtól az ember szeme. Ráadásul én sokat javítgató típus vagyok, aránytalanul sok időmbe telik, míg egy újabb mű elkészül. Profiként biztosan nem tudnék megélni belőle, nem vagyok elég termelékeny. Újabban mind gyakrabban kapcsolom ki (vagy be se) a televíziót, ezáltal rengeteg értékes időhöz jutok.


Ambrus Attila J.: Mondanál néhány szót azoknak, akik nem ismerik pályadíjas írásodat, hogy a „Fehér fény” és a messzibe nyúló vágányok hol találkoznak?

Bálint Endre: A cím egy vasúti átjáró fénysorompójára utal, ám végül a helyszínelők vakuja villan fehéren. Ebből már lehet következtetni.


Ambrus Attila J.: Bevallom, hogy az írásaid közül főleg a tudományos-fantasztikus novelláidat ismertem eddig. Ez egy eléggé parciális téma. Hogyan jutott eszedbe, hogy sci-fivel is foglalkozz?

Bálint Endre: Kamaszkori szerelem. Az indiánregények után Verne Nemo kapitánya következett, majd a Kozmosz Fantasztikus Könyvek, és ez idő tájt indult a ma már legendás Galaktika antológia-sorozat. Bő két évtizede már, hogy kimaradt életemből a science fiction, és azt hittem, végleg kinőttem belőle, amikor 2003-ban megpillantottam az interneten az Avana Egyesület sci-fi novellapályázatát. Készítettem egy írást, beküldtem és nyertem. Ez 2004-ben megismétlődött.


Ambrus Attila J.: A sci-fit sokan nem tartják irodalmilag vállalhatónak. Te hogyan vagy ezzel?

Bálint Endre: Nekem ez szerencsére nem okoz gondot. Nem tartozom egyetlen irányzathoz, alkotókörhöz vagy írói szervezethez sem, így nincs, ahonnan kigolyózzanak. Az egzisztenciám se függ az írástól, élvezem az amatőrök szabadságát.
      Önmagában a téma (mert a sci-fi besorolás csupán tematikai megjelölés) nem határozhatja meg egy regény vagy novella értékét. Hadd említsem itt Bradbury költői szépségű novelláit, de számos más példa is akad, köztük mai, magyar szerzők. Persze értem én a fanyalgást, amikor a könyvpiacot csakúgy, mint a filmvásznat elárasztja a sci-fi címkét viselő, igénytelen tucatmunka. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy csak így lehet. Meggyőződésem, hogy egy igényesen megírt science-fiction alkotás sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint a fércművek.


Ambrus Attila J.: Mik a terveid? Mikor tarthatjuk majd kezünkben az első önálló kötetedet?

Bálint Endre: Terveik csak a kiadóknak vannak, a szerző legfeljebb reménykedhet, hacsak nincs módja százezrekkel megfinanszírozni saját műve kiadatását. Készülőben van A Programozó Könyve c. regényem, remélem, akad majd kiadó, aki felvállalja. De egy novelláskötet elől sem zárkóznék el, melyben igényes science fiction írásaim és hagyományos szépirodalmi műveim megférnének egymással.


Ambrus Attila J.: Úgy tudom, hogy előadásokat is tartasz az írástechnikáról. Tudnál olyan szakmai tanácsokat adni a most érlelődő ifjú novellistáknak, amely segíthetné őket a szép és igényes betűvetés nehéz útján?

Bálint Endre: Csupán egy alkalomról van szó. Július végén Salgótarjánban, a XXV. HungaroCon alkalmával fogok egy rövid előadást tartani eddigi szerzői tapasztalataimról.
      Ami a tanácsokat illeti, kimondtad a kulcsszót: szakma. Szokás hangoztatni, hogy amit egy művészetben meg lehet tanulni, azt nem érdemes. Ez butaság. Nem tagadom a tehetség kiemelkedően fontos szerepét, de még a legtehetségesebbeknek is sokat kell tanulniuk. Aki nem ismeri meg és sajátítja el, amit az előtte járók évszázadok, évezredek folyamán létrehoztak, magát fosztja meg az alkotói eszköztár jelentős részétől. Mondjuk ki: az írás szakma, melynek fogásait el kell sajátítani. Másként nem megy. Nem iskolás bemagolásról van itt szó, hanem elsősorban a nagy írók műveinek értő olvasásáról. Akinek van érzéke hozzá, ezekből magába szívhatja mindazt, amire később szüksége lesz, amikor majd saját hangján, saját stílusában próbál megszólalni.
      És végül: nem feladni! A kezdeti kudarcok természetesek, kevesen ússzák meg.


Bálint Endre bemutatkozását itt tekintheti meg!

A szerő néhány művébe is beleolvashat:

Túl a sötéten — (Új Galaxis 6., 59-83. o.)
A legutolsó lehetőség — (Új Galaxis 5., 168-171. o.)
Elérni a Holdat — (Új Galaxis 4., 48-60. o.)
Bolondok — (Új Galaxis 4., 20-28. o.)
Közlekedni kell — (Új Galaxis 3., 129-136. o.)
Párbaj — (Új Galaxis 3., 107-114. o.)
A csillaghajó — (Új Galaxis 3., 90-94. o.)
A rejtélyes lelet — (Új Galaxis 3., 17-22. o.)
Vonat Európába — (Szépirodalmi Figyelő, 2004. április)